Belépés | Regisztráció"Tisztelgés a tervezők előtt" - emléktáblák elhelyezése a lakóépületeken, a tervezők nevével
A Wekerle-telep mindmáig olyan világépítészeti kuriózum, amelyet méltán tart számon a nemzetközi építész-szakma, és amely otthonosságával, különleges közösségteremtő és -megtartó erejével például szolgálhat a modern, XXI. századi, ugyanakkor hagyományőrző városi közösségi létformának. Jellegzetes építészeti környezete sajátos életformát teremtett. Mindez nyilvánvalóan döntő súllyal esett latba, amikor a városrész néhány évvel ezelőtt Magyar Örökség Díjban részesült.
Április 20-án 11 órakor a Wekerle Étteremben ( Kispest, Wekerle-telep, Pannónia út 15.) nyitjuk meg a telep építészeti kiállítását Wekerle – Kirajzolódás címmel, amely során fotókkal, eredeti tervrajzokkal és más az építéshez kötődő dokumentumokkal emlékezünk a 100 évvel ezelőtti hatalmas vállalkozásra, a Kispesti Állami Munkástelep építkezésére.
Itt lesznek először megtekinthetők és megrendelhetők a tervezők nevét viselő emléktáblák, amivel az utókor tisztelegni szeretne az alkotók előtt.
A kiállítást megnyitja: dr. Kiss Katalin, a Főpolgármesteri Hivatal Településértékvédelmi Ügyosztály vezetője
"100 éve játszották" művelődéstörténeti programsorozat
A kiállítás nagyon érdekesnek ígérkezik. Biztosan kapunk tárgyakat Kecskemétről, a Szórakaténusz Játékmúzeumból, Martonvásárról az Óvodamúzeumból. Tárgyalásokat folytatunk még az Iskolatörténeti Múzeummal, az Iparművészeti- és a Néprajzi Múzeummal is.
Felhívás: a wekerlei padlásokon fellelhető régi játékokból is tervezünk egy kis kamarakiállítást. Minden "kincsre" számítunk. A jelentkezéseket a Wekerlei Gyermekházba várjuk.
Ezekre a programokra a belépés díjtalan.
www.kipest.hu/gyermekhaz - e-mail cím: gyermekhaz@kispest.hu
A hangversenyen barokk (Vivaldi, Buxtehude, Bach, Telemann) és romantikus (Dubois, Mendelssohn, Franck) zeneszerzők szóló és kamara darabjai csendülnek fel orgonán és fuvolán.
Előadja: Alföldy-Boruss Csilla - orgonaművész és Alföldy-Boruss Eszter - fuvolaművész.
"Tisztelgés a tervezők előtt" - emléktáblák elhelyezése a lakóépületeken, a tervezők nevével

"100 éve játszották" művelődéstörténeti programsorozat III.

Békebeli hangulatot idéz a vasárnap délutáni térzene a Kós Károly téren, fúvószenekarok közreműködésével.

"100 éve játszották" művelődéstörténeti programsorozat IV.
A programsorozat korábbi rendezvényein sok-sok játékot megismertünk a múltból. Érdekes azonban áttekinteni, hogy napjainkban milyen formában élnek tovább a környezetünkben. Hagyományőrző játékkészítőket hívunk meg, akik elhozzák portékáikat és be is mutatják a mesterséget. Ezen a napon kézműves foglalkozások keretében játékkészítésre tanítjuk a gyerekeket.
A Duna egy különleges folyó. A Fekete erdőben ered, s a Fekete-tengerig tartó útján 10 európai országot érint. A DGT (Első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási Társaság) a 19. században a világ legnagyobb belvízi hajóstársasága volt és döntően befolyásolta a Duna-menti országok és egész Közép-Európa gazdaságát és kultúráját.
"Tisztelgés a tervezők előtt" - emléktáblák elhelyezése a lakóépületeken, a tervezők nevével
A Wekerle-telep mindmáig olyan világépítészeti kuriózum, amelyet méltán tart számon a nemzetközi építész-szakma, és amely otthonosságával, különleges közösségteremtő és -megtartó erejével például szolgálhat a modern, XXI. századi, ugyanakkor hagyományőrző városi közösségi létformának. Jellegzetes építészeti környezete sajátos életformát teremtett. Mindez nyilvánvalóan döntő súllyal esett latba, amikor a városrész néhány évvel ezelőtt Magyar Örökség Díjban részesült.
Április 20-án 11 órakor a Wekerle Étteremben ( Kispest, Wekerle-telep, Pannónia út 15.) nyitjuk meg a telep építészeti kiállítását Wekerle – Kirajzolódás címmel, amely során fotókkal, eredeti tervrajzokkal és más az építéshez kötődő dokumentumokkal emlékezünk a 100 évvel ezelőtti hatalmas vállalkozásra, a Kispesti Állami Munkástelep építkezésére.
Itt lesznek először megtekinthetők és megrendelhetők a tervezők nevét viselő emléktáblák, amivel az utókor tisztelegni szeretne az alkotók előtt.
A kiállítást megnyitja: dr. Kiss Katalin, a Főpolgármesteri Hivatal Településértékvédelmi Ügyosztály vezetője
"100 éve játszották" művelődéstörténeti programsorozat
A kiállítás nagyon érdekesnek ígérkezik. Biztosan kapunk tárgyakat Kecskemétről, a Szórakaténusz Játékmúzeumból, Martonvásárról az Óvodamúzeumból. Tárgyalásokat folytatunk még az Iskolatörténeti Múzeummal, az Iparművészeti- és a Néprajzi Múzeummal is.
Felhívás: a wekerlei padlásokon fellelhető régi játékokból is tervezünk egy kis kamarakiállítást. Minden "kincsre" számítunk. A jelentkezéseket a Wekerlei Gyermekházba várjuk.
Ezekre a programokra a belépés díjtalan.
www.kipest.hu/gyermekhaz - e-mail cím: gyermekhaz@kispest.hu
Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne egy érdekesnek ígérkező Wekerlei Centenáriumi tájékozódási futáson részt venni.
Minden korosztály számára!
Értékelés: a futóidő és a wekerlei totó eredménye alapján.

„A Kós Károly tér – a mi terünk”
Kiállítás a Wekerlei Alkotótér műveiből
Udvari Hajnalka wekerlei képzőművész szakkörének tagjai, illetve - a Wekerlei Székelykapu Napok alatt a Wekerlei Művésztelep „Alkotótér” pavilonjában, - amatőrök által készített rajzok kiállítása a Kós Károly tér házairól.

„Karácsonyi dallamok nyáridőben” hangverseny
Közreműködik: a Wekerle-telepi Szent József Kórus
Szólisták: Jeszenszky Lara és
Tarnainé Benkő Orsolya
Hárfán játszik: Haraszthy Márta

A 10. születésnapját ünneplő nagysikerű televíziós sorozat nyitóképén ezidáig több mint négyezerszer láthatták a nézők a Kós Károly téri - 4. számú - házat, hiszen a sorozat itt a Wekerlén, ebben az épületben játszódik. Bár a műsorban szereplő "barátok" a valóságban soha nem laktak ebben a házban, a földszinten sem üzemel a Rózsa presszó, a produkció alkotói és szereplői az eltelt 10 év alatt sok-sok szállal kötődnek a Kós Károly térhez, otthon érzik magukat a Wekerlén.

A Pászto-Rock Társulat elsősorban Wekerle-telepi fiatalokból álló együttes. A Wekerle Centenáriumot a híres rock-opera élő előadásával ünneplik meg.
Rendező: Balogh Bodor Attila

Az elhallgatott zenekar
92 perc
Rendező: Somogyvári Rudolf
A Philharmonia Hungarica története több mint egy zenekar története. Az 1956-os forrada-lom egyedülálló képviselője, kulturális zászlóvivője ez az együttes.

Válogatás Nagy Balogh János festőművész munkásságából.
A kiállítás megnyitója 2008. szeptember 09-én 18.00 órakor.
A kiállítás megtekinthető: 2008. október 11-ig 14.00 óráig.
A Kiállítóterem nyitvatartása:
kedd-péntek – 10.00-18.00
szombat – 10.00-14.00

VARJÚVÁR
SZEPTEMBER 14
KÓS KÁROLY TÉR, WEKERLE TELEP
INGYENES GYERMEKPROGRAM
♣A TARKABARKA ÓVODÁSOK.MÁR A BEJÁRATNÁL ELVARÁZSOLNAK TÉGED KÍVÁNSÁGOD SZERINT VÁRKAPITÁNYNAK VAGY TÜNDÉRNEK.
♣BELÉPŐJEGYED EGY IGAZÁN KÜLÖNLEGES KORONA AMIT SWANOVAL AZ ÚJ STABILO TERMÉKEKKEL DÍSZÍTHETSZ KI

Péntek
17.00 A XVII. Wekerlei Napok hivatalos megnyitója - Társaskör - Gajda Péter polgármester
18.00 Hernádi Paula grafikusművész kiállításának megnyitója – Társaskör
19.00 Hangverseny a református templomban - Bárdos Lajos Kamarakórus
Szombat
Szeptember 12, péntek
Kispályás labdarugás
Kiállítás Hernádi Paula grafikuművész műveiből
A kiállítás megnyitója 2008. szeptember 12-én 18.00 órakor lesz. Belépődíj nincs!
Bárdos Lajos Kamarakórus
a Kempelen Tünde által, 1986-ban alapított kórus repertoárján
a gregoriántól napjainkig, a világ zeneirodalmának számos alkotása szerepel.
Vezényel: Kempelen Tünde
Műsoron:
G. O. Pitoni: Szálljon fel énekünk
Fr. Rosselli: Adoramus Te Christe
H. Schütz: Ehre sei dir Christe (a Máté passió zárókórusa)
XIV. századi olasz szerző: Alta Trinita beata
A. Banchieri: Madrigale a un dolce usignolo
Cl. Monteverdi: Sfogava con le stelle
W. Byrd: Ave verum
J. S. Bach: Gloria sei Dir gesungen
"Tisztelgés a tervezők előtt" - emléktáblák elhelyezése a lakóépületeken, a tervezők nevével
A Wekerle-telep mindmáig olyan világépítészeti kuriózum, amelyet méltán tart számon a nemzetközi építész-szakma, és amely otthonosságával, különleges közösségteremtő és -megtartó erejével például szolgálhat a modern, XXI. századi, ugyanakkor hagyományőrző városi közösségi létformának. Jellegzetes építészeti környezete sajátos életformát teremtett. Mindez nyilvánvalóan döntő súllyal esett latba, amikor a városrész néhány évvel ezelőtt Magyar Örökség Díjban részesült.
Április 20-án 11 órakor a Wekerle Étteremben ( Kispest, Wekerle-telep, Pannónia út 15.) nyitjuk meg a telep építészeti kiállítását Wekerle – Kirajzolódás címmel, amely során fotókkal, eredeti tervrajzokkal és más az építéshez kötődő dokumentumokkal emlékezünk a 100 évvel ezelőtti hatalmas vállalkozásra, a Kispesti Állami Munkástelep építkezésére.
Itt lesznek először megtekinthetők és megrendelhetők a tervezők nevét viselő emléktáblák, amivel az utókor tisztelegni szeretne az alkotók előtt.
A kiállítást megnyitja: dr. Kiss Katalin, a Főpolgármesteri Hivatal Településértékvédelmi Ügyosztály vezetője
Válogatás Nagy Balogh János festőművész munkásságából.
A kiállítás megnyitója 2008. szeptember 09-én 18.00 órakor.
A kiállítás megtekinthető: 2008. október 11-ig 14.00 óráig.
A Kiállítóterem nyitvatartása:
kedd-péntek – 10.00-18.00
szombat – 10.00-14.00
Péntek
17.00 A XVII. Wekerlei Napok hivatalos megnyitója - Társaskör - Gajda Péter polgármester
18.00 Hernádi Paula grafikusművész kiállításának megnyitója – Társaskör
19.00 Hangverseny a református templomban - Bárdos Lajos Kamarakórus
Szombat
Szeptember 12, péntek
Kispályás labdarugás
Kiállítás Hernádi Paula grafikuművész műveiből
A kiállítás megnyitója 2008. szeptember 12-én 18.00 órakor lesz. Belépődíj nincs!
"Tisztelgés a tervezők előtt" - emléktáblák elhelyezése a lakóépületeken, a tervezők nevével
A Wekerle-telep mindmáig olyan világépítészeti kuriózum, amelyet méltán tart számon a nemzetközi építész-szakma, és amely otthonosságával, különleges közösségteremtő és -megtartó erejével például szolgálhat a modern, XXI. századi, ugyanakkor hagyományőrző városi közösségi létformának. Jellegzetes építészeti környezete sajátos életformát teremtett. Mindez nyilvánvalóan döntő súllyal esett latba, amikor a városrész néhány évvel ezelőtt Magyar Örökség Díjban részesült.
Április 20-án 11 órakor a Wekerle Étteremben ( Kispest, Wekerle-telep, Pannónia út 15.) nyitjuk meg a telep építészeti kiállítását Wekerle – Kirajzolódás címmel, amely során fotókkal, eredeti tervrajzokkal és más az építéshez kötődő dokumentumokkal emlékezünk a 100 évvel ezelőtti hatalmas vállalkozásra, a Kispesti Állami Munkástelep építkezésére.
Itt lesznek először megtekinthetők és megrendelhetők a tervezők nevét viselő emléktáblák, amivel az utókor tisztelegni szeretne az alkotók előtt.
A kiállítást megnyitja: dr. Kiss Katalin, a Főpolgármesteri Hivatal Településértékvédelmi Ügyosztály vezetője
Válogatás Nagy Balogh János festőművész munkásságából.
A kiállítás megnyitója 2008. szeptember 09-én 18.00 órakor.
A kiállítás megtekinthető: 2008. október 11-ig 14.00 óráig.
A Kiállítóterem nyitvatartása:
kedd-péntek – 10.00-18.00
szombat – 10.00-14.00
Péntek
17.00 A XVII. Wekerlei Napok hivatalos megnyitója - Társaskör - Gajda Péter polgármester
18.00 Hernádi Paula grafikusművész kiállításának megnyitója – Társaskör
19.00 Hangverseny a református templomban - Bárdos Lajos Kamarakórus
Szombat
Szeptember 12, péntek
Kispályás labdarugás
Kiállítás Hernádi Paula grafikuművész műveiből
A kiállítás megnyitója 2008. szeptember 12-én 18.00 órakor lesz. Belépődíj nincs!
VARJÚVÁR SZEPTEMBER 14.
INGYENES GYERMEKPROGRAM
Szeptember 14-én, 14 órakor újra megnyílik a Wekerlei Művésztelep, hogy személyesen megismerkedhessünk az itt élő és alkotó művészekkel.
A képzőművészek sátrában Wekerlei Varga Géza tévérendező a kispesti művészekről készített portréfilmjeit mutatja be. Molnár Gáspár fotográfiáit hozza el nekünk, Szőke Péter pedig olaj festményeit. Albertné Olasz Júlia akvarell képeit állítja ki, sőt az érdeklődőknek a vízfestés technikáját is bemutatja.

A 2008-ban centenáriumát ünneplő Wekerle-telep idén is csatlakozik a Kulturális Örökség Napok programhoz. Ennek keretében szeptember 20-án és 21-én a XIX. kerületi Rendőrkapitányság megnyitja kapuit a látogató csoportok előtt,
mindkét napon 10 és 12 óra között.
Nagy érdeklődés övezte „világra szóló magyarunk”, a wekerlei Balogh Tibor mérnök programját a Wekerlei Pódiumon. Érdekes volt az előadás és a bemutató, a közönség nem akart kifogyni a kérdésekből. Büszkék vagyunk arra, hogy köztünk él egy olyan feltaláló, aki a térhatású televíziózásban ma világelső.
"Tisztelgés a tervezők előtt" - emléktáblák elhelyezése a lakóépületeken, a tervezők nevével
A Wekerle-telep mindmáig olyan világépítészeti kuriózum, amelyet méltán tart számon a nemzetközi építész-szakma, és amely otthonosságával, különleges közösségteremtő és -megtartó erejével például szolgálhat a modern, XXI. századi, ugyanakkor hagyományőrző városi közösségi létformának. Jellegzetes építészeti környezete sajátos életformát teremtett. Mindez nyilvánvalóan döntő súllyal esett latba, amikor a városrész néhány évvel ezelőtt Magyar Örökség Díjban részesült.
Április 20-án 11 órakor a Wekerle Étteremben ( Kispest, Wekerle-telep, Pannónia út 15.) nyitjuk meg a telep építészeti kiállítását Wekerle – Kirajzolódás címmel, amely során fotókkal, eredeti tervrajzokkal és más az építéshez kötődő dokumentumokkal emlékezünk a 100 évvel ezelőtti hatalmas vállalkozásra, a Kispesti Állami Munkástelep építkezésére.
Itt lesznek először megtekinthetők és megrendelhetők a tervezők nevét viselő emléktáblák, amivel az utókor tisztelegni szeretne az alkotók előtt.
A kiállítást megnyitja: dr. Kiss Katalin, a Főpolgármesteri Hivatal Településértékvédelmi Ügyosztály vezetője
Válogatás Nagy Balogh János festőművész munkásságából.
A kiállítás megnyitója 2008. szeptember 09-én 18.00 órakor.
A kiállítás megtekinthető: 2008. október 11-ig 14.00 óráig.
A Kiállítóterem nyitvatartása:
kedd-péntek – 10.00-18.00
szombat – 10.00-14.00
Kiállítás Hernádi Paula grafikuművész műveiből
A kiállítás megnyitója 2008. szeptember 12-én 18.00 órakor lesz. Belépődíj nincs!
A 2008-ban centenáriumát ünneplő Wekerle-telep idén is csatlakozik a Kulturális Örökség Napok programhoz. Ennek keretében szeptember 20-án és 21-én a XIX. kerületi Rendőrkapitányság megnyitja kapuit a látogató csoportok előtt,
mindkét napon 10 és 12 óra között.
Nagy sikert hozott a „Wekerlei Kávéház” megnyitása. A Wekerle Étterem – erre az alkalomra megnyitott – cukrászdájába alig lehetett beférni, annyi volt az érdeklődő. (Pedig előzetesen kellett jelentkezni.)

A "Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes" szeptember 28-án 17.00-kor játszik templomunkban. Az idén 10 éves együttes külföldi és hazai zeneszerzők műveinek rézfúvós átiratait játssza - a reneszánsztól napjainkig (Melchior Franck, Vivaldi, Bach, Mendelssohn, Kodály, Farkas Antal, Bogár István)

A wekerlei rendezvényeken 2007. óta állított Wekerlei Életfa egyszerre tiszteleg a Wekerle-telep 100 éves múltja előtt
és mutat jövője felé. A centenárium alkalmából végleges helyén, a wekerlei közösség jelképeként avatjuk föl.
Közreműködik: a Wekerle-telepi Szent József Kórus
Az olasz barokk legjelentősebb zeneszerzőjére, Antonio Vivaldira emlékezünk ezen a hangversenyen.
A Négy évszak zenei anyagának ihletője, Vivaldi saját, az évszakokról írt vers-ciklusa, melynek egyes sorait a szerző a partitúrába is beírta.
A Gloria a mise állandó részeiből a Gloria-tétel megzenésítése. A szerző az egyes szövegrészeket áriákra, duettekre, illetve kórustételekre osztja.

A Börzsöny szép tájaira hívjuk Önöket. Az erdő sokszínűsége vár minket.
Minden korosztálynak ajánljuk!

MEGHÍVÓ
A Wekerlei Társaskör Egyesület és a Wekerlei Gyermekház
szeretettel meghívja Önt és barátait a Wekerle-telep Centenáriuma
alkalmából meghirdetett Képzőművészeti Seregszemle kiállításának megnyitójára és a díjátadására.
"A Wekerle-telep indulója" pályázatra beérkezett művek bemutatása
Közreműködnek:

Kiállítás Kárpáti Éva és Ligeti Miklós
Wekerle-telepi festményeiből.
Az elvándorolt alma máter
1. rész - A nagy utazás ’52perc
Rendező: Novobáczky Sándor

Alkalmi postahivatal és első napi bélyegzés a Wekerlei Társaskörben!
Szeretettel várunk mindenkit Wekerle Sándor első szabadtéri szobrának felállítása alkalmából.
A Wekerlei Társaskör november 14-ére (Wekerle Sándor – a telep megálmodója és névadója – születésnapján) egész napos ünnepi programot szervez.

Kis Csaba és Jakab Csaba előadóestje Romhányi József állatversei és Kipling novellája zenei illusztrációkkal.
Közreműködik: Baffia Tamás
Belépődíj nincs!

Centenáriumi Helytörténeti kiállítás Wekerle-telep 1908-2008.
Megnyitó: 18 órakor
A Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház és a Kispesti helytörténeti Gyűjtemény rendezvénye.

Folyamatosan gyűjtjük adományaikat a WTE irodájában (Kós Károly tér10.).
Advent idején, a WTE irodájának ablakában (Kós Károly tér 10.) 24 idézet váltja egymást. Sétáljanak arra, és vigyék haza magukkal ezeket a gondolatokat!
A WTE irodájának ablakában nap-nap után 24 idézet váltja egymást.
Ha tehetik, idén is sétáljanak arra és vigyék haza (magukkal) ezeket a gondolatokat.

Idén is ellátogat a Mikulás a wekerlei gyerekekhez, addig is néhány kép a2007-es találkozásról.

Kós Károly emléknap születésének 125. évfordulóján
Koszorúzás és ünnepi műsor.
Közreműködnek a Kós Károly Általános Iskola diákjai.
A Kós Károly Általános Iskola rendezvénye.
Kós Károly emléknap születésének 125. évfordulóján. Ünnepélyes Könyvbemutató a Wekerle Étteremben.
15.00 órakor

Hagyományosan megterített karácsonyi asztallal várunk mindenkit a közös fadíszítésre. A forró teát mi adjuk.Ha teheti, kérjük Ön is járuljon hozzá a karácsonyi asztalterítékéhez egy tányér süteménnyel!
Hozzon magával csillagszórót és egy saját készítésű, nagyméretű díszt!
Most már hagyomány, hogy minden évben közösen díszítjük fel a Kós Károly téren a nagy fenyőfát. Töltsük tehát mi, wekerleiek, idén is egymás társaságában az Ünnepet megelőző utolsó délutánok egyikét!
Fotók a 2007-es karácsonyfa díszítésen készültek.
"Tisztelgés a tervezők előtt" - emléktáblák elhelyezése a lakóépületeken, a tervezők nevével
A Wekerle-telep mindmáig olyan világépítészeti kuriózum, amelyet méltán tart számon a nemzetközi építész-szakma, és amely otthonosságával, különleges közösségteremtő és -megtartó erejével például szolgálhat a modern, XXI. századi, ugyanakkor hagyományőrző városi közösségi létformának. Jellegzetes építészeti környezete sajátos életformát teremtett. Mindez nyilvánvalóan döntő súllyal esett latba, amikor a városrész néhány évvel ezelőtt Magyar Örökség Díjban részesült.
Április 20-án 11 órakor a Wekerle Étteremben ( Kispest, Wekerle-telep, Pannónia út 15.) nyitjuk meg a telep építészeti kiállítását Wekerle – Kirajzolódás címmel, amely során fotókkal, eredeti tervrajzokkal és más az építéshez kötődő dokumentumokkal emlékezünk a 100 évvel ezelőtti hatalmas vállalkozásra, a Kispesti Állami Munkástelep építkezésére.
Itt lesznek először megtekinthetők és megrendelhetők a tervezők nevét viselő emléktáblák, amivel az utókor tisztelegni szeretne az alkotók előtt.
A kiállítást megnyitja: dr. Kiss Katalin, a Főpolgármesteri Hivatal Településértékvédelmi Ügyosztály vezetője
MEGHÍVÓ
A Wekerlei Társaskör Egyesület és a Wekerlei Gyermekház
szeretettel meghívja Önt és barátait a Wekerle-telep Centenáriuma
alkalmából meghirdetett Képzőművészeti Seregszemle kiállításának megnyitójára és a díjátadására.
Centenáriumi Helytörténeti kiállítás Wekerle-telep 1908-2008.
Megnyitó: 18 órakor
A Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház és a Kispesti helytörténeti Gyűjtemény rendezvénye.
Advent idején, a WTE irodájának ablakában (Kós Károly tér 10.) 24 idézet váltja egymást. Sétáljanak arra, és vigyék haza magukkal ezeket a gondolatokat!
A WTE irodájának ablakában nap-nap után 24 idézet váltja egymást.
Ha tehetik, idén is sétáljanak arra és vigyék haza (magukkal) ezeket a gondolatokat.
Nagy Tamás, Romhányi András és Tóth Pál fényképkiállítás-sorozatának zárótárlata, mely a két Wekerle-telepi Kós Károly házat mutatja be három fotós szemével.
Nagy Tamás , Romhányi András és Tóth Pál képeinek kiállítása a Kós Károly téri házakról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Wekerle Társaskör Egyesületben a kiállítás megnyitójára.

Film
Az a kritikus 6 fok - a National Geographic filmje
Vendég
Antal Z. László - szociológus, MTA, a Klímabarát Települések Szövetsége alapítója
Téma
Klímaváltozás és Wekerle: jelei már vannak, de merre is tartunk?
A természeti és közösségi értékek megóvásáról.

15.30 Kézműves foglalkozás Munkás Szent József Közösségi Ház helyiségében (álarcok és zajkeltő eszközök készítése közösen)
17.30 Télűzés zajkeltéssel - felvonulás.
Gyülekezés a Kós Károly szobornál
18.00 Kiszebáb felállítása, gondűző cédulák elhelyezése a bábon, Tél temetése, kiszebáb égetés, majd a Tavasz köszöntése közös énekléssel.
Telepesek Wekerlén
Dokumentumfilm
Rendezte: Somogyvári Rudolf
Tavaszi filmvetítés: ’PIACkutatás’ (Takács Mari, Kis Csilla, Papp Jééka Kinga rövid film sorozatja a Budapesti piacokról, 2009)
Wekerle etetés: helyi élelmiszerek, helyi piac, helyi termelés? Mit eszünk, honnan származik? Mi az, ami jó nekünk, jó az éghajlatnak, jó a zsebünknek, és jó a kistermelőknek…?
Nőnapi túra a Börzsönybe
A túra jellege: családi, autós gerinctúra.
Útvonala:Kemence (Feketevölgyi panzió) – Jancsihegy – Hajzernyereg – Ökörorom – Hollókő – Kövirózsás – Várbérc – Salgóvár - Kemence (12-13 km)
Túravezető: Gajdos Rozália
Kedves Édesanyák, Édesapák, Nagyszülők!
Közeledik a tavasz, és ugye az Önök gyerekei is mindent kinőttek!? Nemsokára érkezik a kisbaba, és hiányzik még néhány ruhadarab, babakocsi, autósülés, és egyéb apróságok? Önnek szintén itt a helye!