Befejeződött az Esze Tamás utca–Thököly utca–Petúr utca–Kapisztrán utca találkozásánál lévő kis tér felújítása, parkosítása. Az elhanyagolt terület rendbetételére csaknem 24 millió forintot fordított az önkormányzat. Wekerletelep megszépült közterét csütörtökön adták át.
Az Esze Tamás utca mentén, a Thököly utca, a Petúr utca és a Kapisztrán utca találkozásánál lévő parkosított téren Gajda Péter polgármester köszöntötte a megjelenteket csütörtökön. Utalva a közterület névtelenségére, kijelentette, reméli az ugyancsak idén megújult Bárczy István térhez hasonlóan ez a 2700 m²-es terület is nevet kap a jövőben.
Eördögh Gábor alpolgármester arról beszélt, hogy a park- és térrekonstrukció révén egy Wekerletelephez méltatlan állapot szűnt meg, s az itt elvégzett munka a lakosságot is ösztönözheti, hogy nagyobb energiát fektessen saját környezete rendbetételébe – tette hozzá. Az alpolgármester elmondta, a felújítás során a közlekedés, a csapadékelvezetetés és a zöldrekonstrukció feladatait együtt kellett megoldani. Hangsúlyozta, a Győri Ottmár és a Bárczy István tér után újabb hangulatos sziget jött létre, erősítve a lokálpatriotizmust.
A ma még névtelen tér elnevezésével kapcsolatban dr. Balogh Pál és Cserny Sándor önkormányzati képviselők a kispest.hu-nak elmondták, a kerület főépítésze, a polgármesteri hivatal Városüzemeltetési és Közbiztonsági Irodája, valamint Wekerlei Társaskör várja a lakosság – nem feltétlenül személynévre vonatkozó – ötleteit, javaslatait.
A tér a kispesti Zöldprogram keretében a városüzemeltetési, valamint a zöldprogram irodák közös munkájának eredményeképpen újult meg. Előbbi a tér és az utcatorkolatok aszfaltozását, a központi rész megemelését, valamint a csapadékvíz szikkasztó kutas elvezetését koordinálta. A Zöldprogram Iroda a parkosítást és térrendezést felügyelte. Új térkő burkolatot kaptak a régi, elavult szakaszok, ezeken kívül új járdákat is építettek. A fákat felgallyazták, 1300 évelő virágot és ugyanennyi talajtakaró cserjét ültettek el, valamint füvesítettek. Középen gyöngykavics burkolatú pihenőt alakítottak ki lócákkal.
V. G. Z.
(forrás:kispest.hu)











































































































































Ez szép munka.