Bolhapiac és Bringa Bazár - beszámoló

Debreceni Zsuzsa, 2010, Május 30 - 21:11

Ismét egy jól sikerült vasárnapon vagyunk túl! Az időjárás idén egyelőre - a tavalyi évvel ellentétben - a kegyeibe fogadott bennünket: gyönyörű, napsütéses időben zajlott a rendezvény! (Ez ugye, a mostani, esős időben már önmagában nagy teljesítmény!)
Jöttek is a látogatók szép számmal: a piac hamar megtelt az árusokkal, és az érdelődő látogatókat sem kellett sokáig hiányolnunk.
A bringa bazárnak hála, sok biciklis is kilátogatott, volt, aki a belvárosból tekert ki csodaszép kis telepünkre!
Sokan távoztak muskátlival a kezükben, ők ezt kapták cserébe önzetlenségükért, amiért régi, nem használt biciklijüket felajánlották a Bringa Konyhának. E szervezet ezekből új bicikliket szerel össze, vagy, ha még lehet, felújítja őket, és rászoruló kisgyerekenek ajéndékozza.
Lehetett kézműveskedni is, illetve ingyenes bickliszerelést is biztosítottunk annak, akinek szüksége volt rá.
Jó volt látni a vásárlás, vagy az eladás örömétől boldog arcokat!
Szeptember 19-én újra Bolhapiac! Addig lehet gyűjtögetni a megunt holmikat! Ne feledjék, más lehet, hogy éppen erre vágyik régóta!

A képeket Kóczán Évi készítette! Köszi Évi!



MolnarMoni képe
Köszönet
MolnarMoni, 2010, Május 30 - 21:38

Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, ismét jól szórakoztunk és csupa nélkülözhetetlen ámde nagyon olcsó dologgal tértünk haza (úgy mint Barbie baba, játék-kenyérpirító, ismeretlen hovatartozású műanyagállat és társaik... ;) Na jó, én is kaptam egy blúzt.

Debreceni Zsuzsa képe
örülök,
Debreceni Zsuzsa, 2010, Május 30 - 22:20

ha sikerült Nektek is örömet szerezni!

Adomány biciklik
tracey, 2010, Május 31 - 17:09

Mint a bringa bazár szervező, én is szeretnék megköszöni az az 5 család aki adományozták a régi bringákot: nagyon jó volt látni az adományozó kisgyerekek arcukat, amikor a szülök magyarázták nekik, hogy ezzel lehet segíteni másokon...
Ahogy a bringások mondják egymásnak: "nagyok vagytok!" :))